Minden, amit tudni akart a nyelvtanulásról…

Folyamatosan érkeznek a kérdések hozzánk a nyelvtanulással kapcsolatban. Az a tapasztalatunk, hogy legnagyobb gondot a nyelv aktív használata, s ezen belül is a  beszéd okoz a nyelvtanulóknak.

Two surprised students learning in library
Nyelvtudás nélkül a számítógépet is nehéz használni

Sokan állnak neki újra és újra a nyelvtanulásnak – komolyabb eredmény nélkül. Évek telnek el így, a pénztárcát sem kímélve.

%d0%bf%d0%be%d1%81%d0%bb%d0%b5%d0%b4%d0%bd%d0%b8%d0%b9-%d1%81%d0%bb%d0%b0%d0%b9%d0%b4_2

A hozzánk fordulók legfőképpen arról panaszkodnak, hogy meg sem mernek szólalni. Vagy ha igen, utólag jut eszükbe, amit igazából mondani szerettek volna. Olyanok is akadnak, akik már ott lemaradnak, hogy egyáltalán megértsék, amit mondanak nekik. Míg mások a kommunikáció során folyton fordítgatnak, ami nemcsak időveszteség, hanem fárasztó is. Akadnak olyanok is, akik azt hiszik, éveket kell várni arra, hogy valaki elkezdjen beszélni.

img1

A fenti problémák orvoslására kínál megoldást Beszédplazma módszerünk, ahol már az első órán szóra bírjuk nyelvtanulóinkat – előképzettségtől függetlenül!

cropped-logo_hun

Ha szeretné kipróbálni az idegen nyelven való beszéd élményét, jöjjön el egy ingyenes próbaórára!

Csak töltse ki a jelentkezési lapot, s mi felvesszük Önnel a kapcsolatot!

 

A nyelvtanulás, mint csodaszer?

Nyelvtanulással, játékkal, és diétával is harcolhat a mentális leépülés ellen.

“Folyamatos szellemi tréning és az érrendszeri problémák megelőzése – a kutatók szerint így lehet hatékonyan csökkenteni a mentális hanyatlással járó betegségek kockázatát. Utánajártunk, hogyan érdemes fejleszteni a memóriát és karban tartani az agyat bármilyen életkorban.

28391482M

Néhány évvel ezelőtt egy alacsony, ősz hajú férfira figyelt fel a világ. Allan Stewart 2012-ben, 97 évesen szerezte meg negyedik diplomáját, teljesítményével világszerte bekerült a híradókba. Amikor az 1915-ben született, eredetileg fogorvos végzettségű férfit arról kérdezték, miért döntött úgy, hogy visszaül az iskolapadba, egyszerűen annyit válaszolt: szeretné frissen tartani az elméjét. Jó módszert választott, a memória javításának és a szellemi frissesség megőrzésének legjobb eszköze ugyanis maga a tanulás. Kutatók szerint az új ismeretek elsajátítása egész egyszerűen „újrahuzalozza” az agyat, felkészítve arra, hogy a hasonló kihívásokat – például egy új nyelv megtanulását vagy akár a bevásárlólista memorizálását – edzettebben várja.”

a78cb3476d393474e2d69a2150da99fe_w965_h360

Nemrégiben jelent meg a fenti cikk az egyik népszerű újság online felületén, melyre mi is felkaptuk a fejünket. Miért is? Sokat beszélünk mi is, és más platformokon is számtalan cikk szól a nyelvtanulás fontosságáról. Építi a kapcsolatokat, segít jobb munkahelyet találni, élvezetesebbé teszi a külföldi tartózkodást stb.

Nagyon sokan élik életüket a tévé elé roskadva munka után, vagy az iskolai kötelezettségek után abbahagyják a tanulást, az önképzést. Viszont olyan nincs, hogy stagnálás. Valaki vagy fejlődik vagy visszafejlődik… Az agyat, akár az izmokat, feladattal kell ellátni annak érdekében, hogy friss maradjon. Amennyiben nem tesszük, az életkor előrehaladtával csökken annak teljesítménye. Ám nem kell kétségbe esni! Amennyiben újra munkára fogjuk, az kihat az agyi teljesítményre. Ennek egyik legjobb eszköze – a már felsorolt előnyök mellett -, a nyelvtanulás! Bármely életkorban…

456556_609599966_big

Az idézett cikket teljes egészében az alábbi linken olvashatják.

Cikk a nyelvtanulásról

Amennyiben sikeresebbé szeretne válni az életében, akkor a nyelvtanulás lehet ennek egyik eszköze. A minden egyes tanfolyamunkat megelőző, ingyenes próbaóránkra az alábbi linken jelentkezhet.

Szeretnék részt venni az ingyenes próbaórán!

MEGTANULNI FOLYÉKONYAN BESZÉLN ANGOLUL – GYORSAN! MEGMUTATJUK, HOGYAN…

Ugye Ön is szeretne minél rövidebb idő alatt megtanulni folyékonyan beszélni angolul?
japanh2inditas
Rakétasebességgel a folyékony, angol beszédért?
Nem biztos, hogy célba ér, mert…
Most megmutatjuk, hogyan tanulnak sokan gyorsan…. Magára ismer némelyiknél? Akkor talán érdekes lehet elgondolkodni rajta…
  1. “ÁTNÉZIK” AZ ANYAGOT.
  2. NEM LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE HALADNAK.
  3. MAGOLNAK.
  4. CSAK TESZTEKET TÖLTÖGETNEK KI.
  5. GYORSAN, EGYMÁS UTÁN OLVASNAK MAGASABB ÉS MAGASABB SZINTŰ KÖNYVEKET.
  6. NEM ALKALMAZZÁK A TANULTAKAT A GYAKORLATBAN.
  7. MEGFELELŐ ALAPOK NÉLKÜL HALADNAK TOVÁBB.
  8. NEM TÖREKEDNEK A FOLYÉKONYSÁGRA BESZÉDNÉL.
  9. FELÜLETESEN, KAPKODVA “TANULNAK”.
  10. CSAK AZT “GYAKOROLJÁK”, AMI EMÚGY IS JÓL MEGY, MERT AZ AD SIKERÉLMÉNYT.
  11. ÖSSZEKEVERIK A PASSZíV ÉS AKTíV TUDÁST.
  12. A NYELVTANT, A SZAVAKAT, A SZERKEZETEKET NEM TUDJÁK AZONNAL, SPONTÁN ALKALMAZNI.
  13. FORDíTGATNAK BESZÉD KÖZBEN EGYIK NYELVRŐL A MÁSIKRA, AZAZ NEM GONDOLKODNAK ANGOLUL.
thinking-girl
A folyékony angol beszédhez meg kell tanulnia gondolkodni is a célnyelven
A sort még lehetne folytatni… Ezek talán a leggyakoribb problémák, amelyekkel a tanítás-tanulás, a tanulókkal való beszélgetés során találkozunk, és nem tudnak megtanulni folyékonyan beszélni angolul.
Akkor vegyük most sorra, miért nem működnek a fenti “nyelvtanulási technikák”….
1. “Átnézi” az anyagot.
Lehet, hogy iskolai tanulmányai során ez működik/működött…. Biztosan ismerős, hogy vizsga előtt (lehetőleg éjszaka) gyorsan átnézi az anyagot. Legfeljebb kihagyott a vizsgán egy-két fontos, vagy kevésbé fontos dolgot, de végül valahogy átment.
A nyelvtanulásnál ez nem működik… Ha nem ismeri a szavakat, kifejezéseket, nem tudja alkalmazni a nyelvtant, nem tudja, hogyan működik a nyelv, hogyan tudná elmondani a tananyag lényegét, akár az anyanyelvén?
dont_speak_by_hsadda
Hogyan mondja el?…
Ahhoz, hogy folyékonyan tudjon beszélni angolul, ahhoz meg kell tanulnia gondolkodni az idegen nyelven.
Ahhoz, hogy gondolkodni tudjon, automatikusan, spontán kell használnia a szavakat, szerkezeteket, habozás nélkül
1
Automatikus, spontán beszéd – akár az életben…
Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a megfelelő technikákkal gyakorolni kell…
Saját, speciális tréningjeink tartalmazzák mindazokat a nyelvi elemeket, amelyek nélkül nem lehet elkezdeni folyékonyan beszélni angolul.
1-1
Ugye Önt is zavarná, ha beszélgetőpartnere akadozva fejezné ki mondanivalóját?

 

Tréningjeink nemcsak kezdőknek ajánlottak, hanem mindazoknak a “haladó” nyelvtanulóknak, akik nem tudnak spontán, folyékonyan beszélni, nem tudnak gondolkodni angolul.

Tréningjeink felgyorsítják a nyelvtanulást, valódi áttörést eredményezve.

attores
Áttörés a nyelvtanulásban!

Tehát: haladhat gyorsan, de a megfelelő technikákat alkalmazva.

Gyorsítani szeretne? Szeretne végre áttörést elérni a nyelvtanulásban?

Ha  gyorsan és hatékonyan szeretne maradandó nyelvtudást rövid idő alatt, akkor kattintson ide:

Ideális kor nyelvtanuláshoz…

Biztosan hallották már, hogy nyelvet tanulni igazán csak kisgyermekkorban érdemes… És azt is, hogy bizonyos életkoron túl már nehéz, csaknem lehetetlen nyelvet tanulni…

oldagene-post

Nos, tény, hogy kisgyermekkorban másképp tanulunk nyelveket. De nemcsak a tanulás folyamata miatt! Kisgyermekkorban még nyitottak vagyunk, nem rakódik ránk a “nem szabad“, “neked úgysem sikerül“, és ehhez hasonló – “tapasztalt” felnőttektől érkező megjegyzések. A gyermeket, ha megkérdezed, hogy tud-e ezt, vagy azt csinálni, általában azt feleli – még nem tudhatom, mert még nem próbáltam… Ehhez képest a felnőttek arra hivatkoznak, hogy “ehhez én már túl öreg vagyok“, “nincs rá időm“, “nem merek megszólalni“, és ehhez hasonlókat mondanak.

nrm_1406128675-166274915

Nálunk nincs olyan, hogy túl öreg, vagy éppen túl fiatal valaki a nyelvtanuláshoz. Egyedi módszerünkkel bárki képes megtanulni egy, vagy akár több idegen nyelven is – úgy, hogy még élvezi is!

635933728831732886-472006242_international-home-featured

Példa erre, hogy nem egy 60-on, 70-en, sőt, 80-on túli “diákunk” is van! Mindegyikük arról számol be, hogy mennyivel fürgébben gondolkodik, s ámulatba ejti az unokák seregét!

unnamed

A minap egy 84 éves nénivel beszélgettünk, aki elmondta,hogy – mivel unokái külföldön élnek -, Skype-on tartja velük a kapcsolatot. Ehhez azonban meg kellett tanulnia a számítógép használatát! Az unokák jól beszélnek nyelveket, s a néni nem akart lemaradni mögöttük, így most angolul tanul!

awesome-old-lady

Szóval, kedves régi, mostani és leendő nyelvtanulóink, nincs kifogás! Nyelvet tanulni bármely életkorban lehetséges, sőt, élvezetes!

happy

Amennyiben szeretnék ingyenesen és kötelezettségmentesen kipróbálni, milyen is nálunk egy igazi, aktív nyelvóra, ahol már beszélni is fognak, csak klikkeljenek az ŰRLAPRA, töltsék ki, és mi felvesszük Önökkel a kapcsolatot!

interne12-1024x417

Mert mi hisszük: Beszédplazma módszerünkkel képesek vagyunk a legrosszabb nyelvtanulót is nyelvtehetséggé tenni! Kortól, nemtől, végzettségtől függetlenül

logo_hun

Meghívó

Éreztétek már így magatokat? Legszívesebben a föld alá bújtatok volna…Erre semmi szükség! Érkezik már a segítség!
Gyertek el az előadásra, s a nyelvtanulási élmények mellett megajándékozunk benneteket egy 3×45 perces ingyenes nyelvi tréningre szóló kuponnal!

Találkozzunk a Nyelvparádén! Kattintson az esemény Facebook oldalára!

group